Egy papagáj (Eolophus roseicapillus – rózsás kakadu), 2 uhu, valamint 24 bakcsó érkezett az Hollandiából (Avifauna) és a Szlovéniából (Ljubliana). A bakcsó új faj a Marosvásárhelyi Állatkertben. A bakcsó, népies nevén vakvarjú egy vízi madár, amely Észak-Amerika, Európa és Ázsia területén fészkel, telelni dél felé vonul, eljut Dél-Amerikába és Afrikába is. Az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma csökken, de még nem éri el a kritikus szintet. Környékünkön védett madárnak számít.
Ezek közül a bakcsó új faj a Marosvásárhelyi Állatkertben. Ez egy vízi madár, egy gémféle amely Eurázsiában, Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában elterjedt, és amelynek ártéri ligeterdőkben nagy telepei alakulhatnak ki. Ez egyben sérülékennyé is teszi, hiszen ezek közelében a kedvezőtlen változások miatt lokálisan sok pár költése meghiúsulhat. Kisebb telepei halastavaknál is megtalálhatók és egyre nagyobb számban költ nádi gémtelepeken is. Vonuló madár, március-április táján érkezik vissza afrikai telelőterületeiről. Vékony ágakból építi egyszerű fészkét. Tojásainak száma 3-5. A költési idő körülbelül 3 hét. Mindkét szülő kotlik, a fiókák gondozásában a hím is részt vesz. Főleg éjszaka aktív, az alkonyati órákban csapatosan repülnek táplálkozóhelyeikre. A madarak lesben állva vadásznak, mozdulatlanul bevárják zsákmányukat, majd hirtelen lecsapnak rá. Kétéltűekkel, halakkal, rovarokkal táplálkoznak. Az őszi vonulás szeptemberben kezdődik, de az időjárás függvényében el is húzódhat.
Az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma csökken, de még nem éri el a kritikus szintet. Környékünkön védett madárnak számít. A marosvásárhelyi állatkertbe érkezett bakcsókat a zöld ház röpdéjében a kígyászdaru mellett lehet megtekinteni.